Jázmin – Pécs

A rengeteg szakmai ismeret mellett a legfontosabb, amit kaphattunk: a motiváció. A legkisebb tettre késztető gondolat is potenciális szikra a fejben, amelyet csak hevíteni kell, hogy lángra lobbanjon. Nem szabad veszni hagyni ezt a szikrát.

Amikor úgy érzem, hogy kevés vagyok, és egyedül maradtam az árral szemben, akkor mindig lesz legalább egy ember, akit ugyanaz a motiváció hajt. Támogatni fog és küzdeni velem, tolni előre, hogy célba érhessünk együtt, bármennyire is nehéznek tűnik. Ez számomra nagy tanulság.

Kunbábonyban számomra meghatározó pillanat volt, amikor esténként zenét hallgattunk, beszélgettünk és fetrengtünk a fűben. Más-más élethelyzetekről esett szó, megannyi tapasztalásról, közben pedig váltakoztak a zenei stílusok és az előadók. Sok színes ember volt akkor ott egy kupacon, sok életút ért össze, de mind valami hasonló cél reményében.

Sosem éreztem még magamat otthon ennyi különböző ember között.

***

Az Aspektus gyakornoki programjának résztvevőit arra kértük, osszák meg velünk, mi volt a leginkább meghatározó élményük a képzéseik során.