gyakornoki program

Az Aspektus Csoport regionális erőforrásközpontként határozza meg magát. Elkötelezettek vagyunk a demokrácia és a független helyi közösségek támogatása mellett.

Főbb tevékenységünk részét képezik a képzési, mentorálási és hálózatépítési programok. 2022-2023-ban a CERV-NELA program keretében egy képzési és gyakornoki programot valósítottunk meg 18-25 év közötti, a közösségért tenni akaró fiatalok számára Szegeden, Debrecenben, Miskolcon és Pécsen. A cél a romákkal és a szegénységben élő emberekkel szembeni társadalmi előítéletek és rendszerszintű megkülönböztetés csökkentése volt.

A kiválasztott jelentkezők 120 órás képzési folyamatban vettek részt, értékes tapasztalatokon alapuló ismeretekre tettek szert, és erősítették kapcsolati hálójukat. A képzési időszak végén a résztvevők 6 hónapos fizetett szakmai gyakorlatra pályázhattak, hogy saját projektjüket megvalósíthassák.

A folyamat során agilis, elkötelezett fiatalok a megszerzett tudás segítségébel kezdeményezéseket valósíottak meg az oktatás, az érdekérvényesítés, a szociális ügyek, az adománygyűjtés, a közösség megerősítése terén.

Készült az Európai Unió finanszírozásával. A szöveg kizárólag a szerző(k) sajátja, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió véleményét. Tartalmáért sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó hatóság nem tehető felelőssé.


Módszertani kézikönyv

A facilitátor szerepe nagyon fontos a hatékony és sikeres tanulási folyamat sórán. A munkájának köszönhetően a résztvevők könnyebben dolgozzák fel a tudásanyagot, aktívan részt vehetnek a csoporttevékenységekben, mindez mélyebb tanulást eredményez.

A legtöbb feladathoz angol és magyar nyelvű szakirodalom egyaránt rendelkezésre áll, bár néhány feladathoz az adott feladat olyan helyzetre vonatkozó információkat tartalmaz, amelyek csak Magyarországra jellemző. Ugyanakkor a gyakorlatok módszertana adaptálható. Javasoljuk, hogy a facilitátor a tervezett képzésben résztvevők számára helyileg releváns tartalmat biztosítson.

Kérdésed van a képzési útmutatóval kapcsolatban? Fordulj hozzánk a info@aspektus.hu címen.

Az angol nyelvű dokumentum a teljes (12 napos) képzési időszak főbb gyakorlatait tartalmazza, de önállóan is használható. A gyakorlatok használata egymásra épülve, a publikált sorrendben javasolt.

Gyakornokok

Panni – Szeged

Móni – Pécs

Panna – Debrecen

Orsi – Szeged

Levente – Szeged

BELLA – PÉCS

Zsófi – Debrecen

Csenge – Szeged

Fanni – Miskolc

Nelli – Debrecen

Karola – Debrecen

Franciska – Miskolc

Ivett – Debrecen

„Nagy dilemmám, hogyan tudok jól segíteni”

Annabella – Miskolc

Réka – Pécs

Dorka – Pécs

Emese – Szeged

Anna – Miskolc

Molly – Pécs

 “Adok és veszek is belőle”

Katalin – Miskolc

Niki – Miskolc

“Elindítani őket egy úton, ami úgy érzem, előttem is ott van”