BELLA – PÉCS

Hatalmas húzóerőnek érzem a gyakornoki programot a tanulmányaimban, a képzések segítettek magamban is helyrerakni, hogy merre tovább szakmai téren.

Rengeteg olyan téma merült fel a kunbábonyi hét során, ami a hétköznapokban is nagyon foglalkoztat engem, de nem feltétlenül láttam át szisztematikusan. Máshol nem igazán esik ilyen részletességgel szó ezekről, pedig sokakat érint. Ilyen volt például az oktatási méltányosság kérdése, amin belül a szegregátumok vagy szegregációs iskolák létrejöttét, fennmaradását vizsgáltuk, de az ezekre nyújtható megoldásokkal is foglalkoztunk.

Mikor egyetemre jelentkeztem, fogalmam sem volt, hogy a tanulmányaim után szeretnék-e pszichológiával foglalkozni. Nem igazán tudtam magam elképzelni a szakmában. Szépen lassan kezd kirajzolódni, hogy a civil szférában mekkora szükség van ilyen területen szakemberekre.

Alapvetően számomra a rendszerezésben és átláthatóságban segített irdatlan sokat a képzés, és ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy a megoldásokban gondolkodhassunk.

Emberileg rengeteget tanultam az oktatóinktól és a képzésen résztvevő csoporttársaimtól. Tudatosult bennem, hogy ezek között a tennivágyó, hatalmas igazságérzettel rendelkező emberek között érzem magam a legjobban!

***

Az Aspektus gyakornoki programjának résztvevőit arra kértük, osszák meg velünk, mi volt a leginkább meghatározó élményük a képzéseik során.