Annabella – Miskolc

A képzés alatt rengeteget tanultam. Szuper dolog, hogy ennyi fontos témát tudtunk átbeszélni. Kifejezetten jó volt érezni, hogy nem vagyok egyedül a véleményemmel. Mivel a jövőben mindenképpen hátrányos helyzetű családokkal, gyermekekkel szeretnék foglalkozni, ehhez nagy segítséget nyújtott nekem a képzéssorozat.

Megtanultam, hogy csapatban működni sokkal könnyebb. Ha az ember megtalálja a csapatot, amiben gördülékenyen és magabiztosan lehet dolgozni, az igazi kincs. Nehéz lenne kiemelni egyet, így számomra a kiemelkedő élmény az, hogy mennyi jó embert ismertem meg.

Nagyon meghatározó volt rádöbbenni arra, hogy ma milyen sorsokkal kell embereknek megküzdeni.

Ez igen fájdalmas, de talán még rosszabb érzés rájönni, hogy ezek mögött az emberek milyen kevés a támasz. Mindenkinél ott van a kockázat, hogy egyszer ő lesz az aki segítségre szorul. Hálás vagyok, hogy olyan családban nőttem fel, ahol nem szenvedtem hiányt szeretetből és semmi másból sem.

***

Az Aspektus gyakornoki programjának résztvevőit arra kértük, osszák meg velünk, mi volt a leginkább meghatározó élményük a képzéseik során.