A művészet és a mese hatása
Stoll Zsófi, az Aspektus Csoport debreceni gyakornoka a város egyik átmeneti otthonában tartott foglalkozásokat gyerekeknek. Célja, hogy művészetterápián alapuló, kreatív délutánokat szervezzen az otthonban tartózkodó fiatalok számára. A kézműves foglalkozásokon túl a meseterápia elemeire is szívesen támaszkodott az ösztöndíjas, ezzel…
Együtt a szebb környezetért
Közösségi szemétgyűjtő-akciónapot szervezett Bábonyibércen Szántó Nikolett, az Aspketus Csoport miskolci gyakornoka. A programhoz a helyiek mellé csatlakoztak a Szebb Miskolcért csoport önkéntesei és Niki gyakornoktársai is. A cél a tisztább környezet és a közös tevékenység közben megvalósuló közösségépítés volt.
Két Királyság egy világban
A mesék erejével szállt szembe a szegregációval és a kirekesztéssel Fehér Dorka, az Aspektus Csoport pécsi ösztöndíjasa. Kreatív foglalkozás-sorozatával az volt a célja, hogy roma és nem roma gyerekeket hozzon össze egy biztonságos térben.
„A gyerekek értik, mi történik velük”
Kárpátaljai menekült roma gyerekeken segít Podhorszky Viktória Anna, az Aspektus Csoport szegedi ösztöndíjasa. Gyakornoktársaival közösen tart foglalkozásokat Szentesen, Panni az iskolai készségek fejlesztésére és felzárkóztatásra fókuszál.
Közös főzések az avasi lakótelepen
Közös főzésre invitálta az Avason élőket, romákat és nem romákat Horánszky Anna. Az Aspektus Csoport miskolci ösztöndíjasa az Avasi Közösségi Kávézóban valósította meg programját havi rendszerességgel. Az volt a célja, hogy az emberek közelebb kerüljenek egymáshoz a lakótelepen, és bemutasson…
Önismeret és konfiktuskezelés
Vincze Dorka, az Aspektus Csoport debreceni gyakornoka a Debreceni Javítóintézetben tart foglalkozásokat. A tízfős csoport főleg 16-18 év közötti fiúkból áll, akik előzetes letartóztatásban vannak, teljes bizonytalanságban, hogy mi vár rájuk. Dorka célja, hogy rávezesse a fiatalokat a megfelelő konfliktuskezelésre,…