Elérhető pályázat
Akciópályázat hálózatépítésre és rendezvényekre magyarországi civil szervezeteknek. Kivéve Budapest.
Az Elérhető felhívás átfogó célja, hogy támogassa Magyarország vidéki, a fővároson kívüli civil szervezeteit abban, hogy a demokrácia függetlenebb, stabilabb és aktívabb szereplőivé váljanak. A pályázat konkrét célja, hogy a szervezetek számára olyan alacsony küszöbű pályázati lehetőséget biztosítson, amelyek könnyen elérhetők, gyorsabb elbírálási idővel rendelkeznek, és megoldást nyújtanak a sürgős problémákra és szükségletekre.
A program eredményeként évente 25-30 vidéken működő civil szervezet erősítheti meg kapcsolatait más szervezetekkel, konferenciákon, tanulmányutakon, műhelyeken vehetnek részt, vagy rövid megvalósítási idejű akciókkal, kampányokkal, rendezvényekkel erősíthetik láthatóságukat, növelhetik társadalmi bázisukat, vehetnek részt helyi problémák közösségi megoldásában.
A pályázat tehát elsősorban olyan programokat, akciókat támogat, amelyek összhangban az EU alapértékeivel elősegítik és megerősítik a civil társadalom szereplőinek összekapcsolódását, részvételét és szerepét a helyi problémák megoldásában, vagy felhívják a környezetük figyelmét a helyben, közösségi összefogással orvosolható problémákra. A támogatható tevékenységek formáinak széles köre lehetővé teszi, hogy a felmerülő szükségletek kielégítésére a pályázók a közösség igényeinek leginkább megfelelő megoldást találják meg.
Benyújtási határidő nincsen, a beérkező pályázatokat a rendelkezésre álló keret kimerüléséig, kéthavonta bíráljuk el. Az első bírálati időpont: december 12.
Minimális támogatási összeg 700.000 HUF, a maximális 2.000.000 HUF.

Az Aspektus+ regionális támogatási program az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Tartalmáért kizárólag az Aspektus Csoport felel, és nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség nézeteit.
