Belépéstől a közösségig: önkéntes felkészítő képzés közös tervezése
Fejlesztési adatlap
Kinek ajánlott:
Olyan szervezeteknek ajánlom, akik szeretnének önkéntesekkel dolgozni, illetve olyanoknak, akik szeretnék közös gondolkodás keretében fejleszteni a már meglévő önkéntes képzésüket.
Fejlesztés leírása:
Hogyan készítsük fel a hozzánk jelentkező önkénteseket a szervezettel való együttműködésre úgy, hogy az a szervezet igényeihez a legjobban illeszkedjék? Ezen a workshopon közösen tesszük össze, majd töltjük meg tartalommal, az önkéntes felkészítő képzés elemeit. Eredményeként az önkéntesek jobban tudnak kapcsolódni a szervezethez, hatékonyabban tudnak segíteni, átláthatóbb és könnyebb lesz velük az együttműködés, és fejlődik az önkéntes közösség.
Szolgáltatás formája:
Csoportképzés/workshop
Résztvevők száma:
3-8 fő
Online végezhető-e:
Nem
Szolgáltatás ára:
20 000Ft/óra
Szolgáltatás időtartama:
4 óra/alkalom
Fejlesztői adatlap

Név:
Pataki Teréz
Szervezet:
Körforgás Kollektíva
Szolgáltatási helyszínek:
Bács-Kiskun vármegye, Baranya vármegye, Békés vármegye, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye, Csongrád-Csanád vármegye, Fejér vármegye, Győr-Moson-Sopron vármegye, Heves vármegye, Komárom-Esztergom vármegye, Nógrád vármegye, Pest vármegye, Veszprém vármegye
Bemutatkozás:
Az Artemisszió Alapítvány munkatársa voltam 13 éven át. Itt elsősorban egy interkulturális közösség építésével és fejlesztésével foglalkoztam. Tapasztalatot szereztem a résztvevők bevonása, kapcsolódások kialakítása, és egy rendkívül sokszínű közösség részvételiségen alapuló működtetése terén. Szociológus végzettségem mellett elvégeztem a mozgás- és táncterápiás képzést, ami abban segít, hogy a korábbi kreatív és nonformális tréneri eszköztárat testi fókuszú, mozgásos gyakorlatokkal tudom kiegészíteni, és magabiztosabban foglalkozom önismereti témákkal. Jelen van a gondolkodásomban az ökológiai szemlélet is: egyéni, közösségi és rendszerszinten foglalkozom minden témával. Jelenleg az foglalkoztat, hogyan lehet támogatni az embereket abban, hogy jobban tudjanak kapcsolódni önmagukhoz, egymáshoz, és a világhoz, amibe be vagyunk ágyazva. Fejlesztési témáim: önkéntes menedzsment, közösségépítés, részvételiség, és a munkához való viszonyunk, személyes és kollektív jóllétünk.
